hozok is ajándékot meg nem is hozok. valahogy így
foglalnám össze az eddigi tapasztalatokat a szelektív hulladékkezelést
célzó projektemrõl. sok frappáns fejezetcím mocorog a fejemben a téma
kapcsán, mégsem érzem az írhatnékot, egyelõre nem áll össze az anyag. a
felelõsségtudat és a lelkiismeret mégis hajt, az alábbiakból kiderül
miért...
level 1 completed
aki esetleg olvasta jelen írás elsõ részét
az tudja, hogy korábban már készítettem egy primitív edényzetet a
háztartásban keletkezõ hulladékok szelektív gyűjtésére. a projekt
akkori beteljesedése gyanánt bevezetésre került a műanyagok
(pontosabban a PE, PET,
PP) és a papír teljeskörű elkülönítése. az ócska papírdoboz az
akkori konyhában praktikus és végülis elviselhetõ küllemű volt.
leginkább persze azért volt elviselhetõ, mert többé-kevésbé rejtõzködõ
életmódot folytatott a hűtõ és a konyhaszekrény közötti
kényszerzugban(y).
semmi sem tart örökké, az átmeneti jellegű konyhát végül sikerült egy
normálissal kiváltani. a papírdoboznak mennie kellett, nekem pedig nõtt
a gombóc a torkomban, mert nem volt egyértelmű hol fog a jövõben lakni
a tároló. biztos voltam benne, hogy a korábbi megoldáshoz hasonlóan a
konyhában (értsd: központi helyen) kell biztosítani az elhelyezést,
egyébként túl sok macerával jár a rendszeres felkeresése. az egyetlen
szabály szerintem a különkukánál, hogy a sima szemetes ne legyen
közelebb.
zanzaszemét
azt hiszem sikerült méltó helyet találni a szemétnek. mint látható a
korábbi papírdoboz alsó része is megmentõdött a szent cél érdekében. a
fiók bal oldala eszerint a korábbiaknak megfelelõen a papír és a
műanyag átmeneti tárolására szolgál. újdonságnak tekinthetõ a jobb
oldal, ahol a jellemzõen kisebb mennyiségben elõforduló és különleges
bánásmódot igénylõ szemét lelt új otthonra. ilyen az üveg, a cd-k, az
izzók, (ajándék) sörösdobozok és az ún. value cicakonzervek emésztésre
alkalmatlan, de sörkollektor
építéséhez nélkülözhetetlen részei.
jobb oldalt található még egy alapvetõen rendszeridegen mosóporos és
öblítõs doboz, melyeket a helyért vívott harc egyfajta háborús
veszteségének tekintek. ténykérdés, hogy ez a kialakítás jóval kisebb
térfogatot biztosít a korábbihoz képest, így rutineljárást kellett
csinálni az ürítésbõl. ez most is a korábban már kisajátított erõs
najlonzsákokba történik, melyek egy többé-kevésbé tartható, eldugott
helyen laknak jelenleg.
retroetilén
amióta a kertben összeraktam a komposztálót
már van értelme a szerves maradványokat is külön gyűjteni. erre a célra
megtaláltam a tökéletes eszközt: egy eredeti old-school nájlonszatyrot.
az õrmacska azért néz a szokásosnál is gonoszabbul, mert beállított
fotó volt és már jó ideje hülyítettem szegényt a hívogatással. folyton
bemozdult meg elmászkált a shootingról, mikor esti fényviszonyok között
ígyis nehézkes a fotózás. a múltba révedõknek íme a zacsi hátoldala is, legyen teljes a kép.
a zöldség stációi
fontosnak tartom felhívni a figyelmet a tényre, hogy az elsõ rész óta -
az ott bemutatottak okán - komolyan megváltozott az értékrendem. talán
az írások átadnak valamit ennek természetes voltából és ezáltal kevésbé
tűnik a projekt valami elvakult természetimádó arc képmutató
igehirdetésének. egyre inkább eltávolodom pedig ezáltal az átlagtól,
egyértelműen érzékenyebbé váltam a számomra egyre fontosabb téma iránt.
hogy így születnek-e a sötétzöldek nem tudom, de egyre inkább
beláthatóvá válnak a radikálisok tettei; kezdem látni, hogy nem
feltétlenül mások, talán csak elõrébb járnak. az ebbõl eredõ
óvatosságból nem is merek pálcát törni az atomvonat-szabotõrök felett,
pedig nem teljesen értem milyen egyéb alternatíva van a jelenlegi
helyzetben.
a múltkor még azt írtam nem vásárolok csomagolás-tudatosan. azóta
többször is megtörtént a dolog: egyszer két fogkrém közül azt
választottam, amelyiken (legalább...) feltüntették mibõl van a
csomagolás. másszor a két macskakaja közül került az a kosárba, amely
PP jelzést viselt a másik C/PP (vagy C/PE nemtom) jelecskéjével szemben
(azóta se tudom mitõl lesz egy egyszerű nájlontasak kombinált, sose
láttam ilyet korábban). ez persze még nem jelent valami rettentõ
fordulatot, de régen eszembe sem jutott volna egy vásárlás során ezt a
szempontot értékelve választani. most is csak utolsó lépésben, az egyéb
preferenciák egyenlõ állása miatt-mellett került ezekre sor.
szelektív szemetelés
kezdeti lelkesedésem relatíve gyorsan alábbhagyott, a helyét súlyos
lelkiismeret-furdalás kezdte el kitölteni. rá kellett jönnöm, hogy
ennek a rohadt civilizációnak a tagjaként egy lélegzetvételt nem tudok
tenni anélkül, hogy brutális mennyiségű hulladékot ne hagynék hátra.
félreértéss ne essék, nem a civilizáció hibája. vagy nem csak.
az elsõ fordulat akkor következett be, amikor gazdasszony a minap
rákérdezett egy PS feliratú műanyagdoboz kapcsán a követendõ eljárásra.
"a PS-t nem lehet a többivel együtt gyűjteni, úgyhogy dobd csak ki..."
- hangzott akkor a válasz. már abban a pillanatban rájöttem, hogy ez
nem teljesen van rendjén, így azóta elkezdtük a PS cuccokat is külön
gyűjteni. szerencsére ez nálunk aránylag kis mennyiség, így a
logisztika beláthatóan nem okoz gondot az elkövetkezõ 1-2 évben.
remélem addig találok valami normális ártalmatlanítási lehetõséget. a
következõ lépés rögtön ezután a tetra pak elkülönítése volt, ez talán
kritikusabb az összes többinél, igazi birodalmi überszemét.
az eset kapcsán egyébként jól megfigyelhetõ zöldülésem, hiszen bár
korábban is számtalanszor szembesültem PS hulladékkal, ekkor jutott
elõször eszembe, hogy a lehetõség hiánya ellenére kezeljem. utólag
nagyon fontos lépésnek érzem az aktuális "elvárásokon" való túllépést,
az önelégült "mennyi mindent külön gyűjtök" szemléletmódról egy
szempillantás alatt "eggyel kevesebb féle szemét felelõs kezelését kell
még megoldanom" szemléletre váltottam.
reuse-reduce-recycle
ennek kapcsán pedig sok mindent át kell értékelnie az embernek. szemét
ugyanis nem csak kukába rakással és csatornába ürítéssel keletkezik,
hanem többek közt minden megvásárolt termék minden gyártási fázisában.
a szemét legnagyobb részét nem is látja az ember, még akkor sem ha
kisebb-nagyobb rendszerességgel szeméttelep mellett közlekedik. kicsit
megrémülök ilyenkor egyébként, ugyanis a közeli szemétlerakó közvetlen
közelében (aka a kerítés túloldalán) szántóföld van. talán majd rakok
fel képet az egyébként példásan felszántott területrõl, amelyen évrõl
évre ennivaló finomságok nõnek a
hipósdobozos-elemsavas-gyógyszeres-használttamponos táptalajon. XXI.
század - fincsimi?
a fenti fejezetcím egyébként egy angol alliteráció, melynek magyar
megfelelõje talán az újrahasználat-tömörítés-hasznosítás hármas lenne.
eredetiben hangzatosak ugyan és kétségkívül szükséges lépései a
hulladékok kezelésének, de diszkréten elmarad a legfontosabb lépés, a
megelõzés.
márpedig a társadalom az életszínvonal növekedéséval egyre betegebb
lesz, vagyis egyre több terméknek érzi szükségét. persze én sem vagyok
jobb a Deákné vásznánál, természetesen ugyanúgy vásárolok mint bárki
más. pedig lehet lépéseket tenni.
resist-reuse-reduce-recycle
a fenti kiegészítés a legfontosabb szerintem, az ellenállás képessége
nélkül elveszik az ember a bunkóképzõ média szirénjeinek azonnali és
akciós vásárlásra csábító éneke által. ezzel kapcsolatban jelenleg
úgymond alapkutatások folynak, melyekrõl talán a következõ részben
számolok be részletesen. egyelõre annyi történt, hogy sikeresen
megszabadultunk a magyar tévétõl, helyette német csatornák mennek.
persze szirének azon is vannak, de a profi marketingesek tudják, hogy a
reklámok laboratóriumi pontossággal kiszámított fegyverek. az átlag
magyarra az átlag német reklám kevésbé hat. nem beszélve arról, hogy a
termékek egy része ugyebár nem is kapható nálunk, a megjelenés is
kultúráltabb. mondjuk beszélõ lábgomba helyett van "in action"
bemutatott urinmeghajtásos terhességi teszt, de ha választani kell még
mindig ez utóbbi az elvisehetõbb. legalább nem kezd el beszéni a pi*a
(* = s) csurgás közben.
ennél konkrétabb ellenállni valók is eszembe jutottak persze. amióta
tudom, hogy a használt gumikat elõszeretettel alkalmazzák cementgyári
fűtõelemként, a betonra is másképp tekintek. be is fagyasztottam a
korábbi kocsibejáró betonozós projektünket, most a betont potenciálisan
kiváltó nagyméretű osztályozott kavics alkalmasságát próbálom
kideríteni a faluban látott minták alapján. megfelelõ technológiával
szerintem működhet a dolog. igyekszem az utóbbi idõ vásárlásai során is
kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a szükségesség mérlegelésére is, és a
tartós ésvagy természetes megoldásokat is nagyobb elõnyben részesítem.
példák
a képi világában talán kissé kopár második részt egy kis
csomagolás-technikai gyűjteménnyel szeretném feldobni, a jó és rossz
példákat rövid kommentekkel megvilágítva.
példaértékűnek tartom az alábbi két csomagolást. az elsõnél egyetlen
darab PE alapú műanyaggal sikerült egy minimális, mégis erõvágó nélkül
bontható burkot tervezni a termék köré, gyakorlatilag visszazárható
módon. a második ugyanezeket teljesíti annyi kivétellel, hogy papír is
része a csomagolásnak. fontos, hogy nem ragasztva vannak, vegytisztán
elkülöníthetõk. itt se kell flex a kibontáshoz.
vannak aztán határesetek, ahol láthatóan komoly erõfeszítéseket
tesznek, mégsem sül el jól a dolog. ez egyik ilyen tipikus dolog a
papír matricák használata. alapvetõen utálom, amikor műanyagot és
papírt ragasztanak össze, jellemzõen nem lehet szétszedni õket. ritka
esetben gyors, megfelelõ szögben történõ feltépéssel megoldható a
feladat, de itt komoly szépséghiba, hogy csak próba után derül ki az
alkalmasság. lehet még újra- meg újrarányomással próbálkozni, egyes
matricák ilyenkor szépen engednek és kis darabonként felszedhetõk.
ilyen például a hologramos matrica a dvd-ken, szeretjük. az alábbi
képen két, szomszédos anyagból készült matricánál látható a lényeges
különbség:
nagyon érdekes kérdés egyébként, hogy érdemes-e elválasztani a kisebb
papír- és műanyagdarabokat. állítólag ezeket vegyileg választják szét
az újrahasznosító üzemben. úgy gondolom abszolút tipikus hozzáállás
további vegyianyagok bevonása az újrahasznosításba, én lehetõség
szerint megkímélem magam a nem vegytiszta (nem szétválasztható) anyagok
szelektív hulladékként kezelésétõl. leginkább pedig büntetném azt, aki
ilyet gyárt. például az alábbi, kissé bürokrata megközelítésű
"megoldást" is:
az alábbi értetlenség is egyre inkább kezd divatba jönni, vékony fóliát
ragasztva a papírra teszik csillogóssá és ezáltal kapósabbá a termék
csomagolását.
végül pedig az örökifjú kozmetikai ipar egyik remeke: ezüst festékkel
bekent üveg ismeretlen anyagú tetõvel. de egyetlen fehéregér se döglött
meg, míg ezt a szofisztikált megoldást kiagyalták.
a végére még egy kis gondolatébresztõ: újratölthetõ piezos öngyi kontra
import török gyufa. nem tudom az igazságot, de nálam talán a gyufa felé
billen a nyelv, a belátható alapanyagok miatt.
|
