elöljáróban annyit, hogy bords eve-en nõttem fel. a
bords eve-pótlóhoz pedig elõször is kell szárított pari. a szárított
parihoz elsõsorban jó meleg, 50 fok körüli hõmérséklet kell. ha nincs
is rekord hõség, még mindig berakhatja az ember az autóba. kivéve, ha
ismerõshöz hasonlóan õsz közepén áll neki paradicsomot szárítani. akkor
marad szégyenszemre a sütõ:
aztán legközelebb ugyancsak a töpörödött parik voltak.
fontos, hogy sérülésmentesek és tiszták legyenek (én
duplán mostam és
dörzsöltem).
tepsi.
ez szicíliai. az egyik látványosan nem olyan.
elõször arra gondoltam brilliáns ötlet lenne lefóliázni. mint
kiderült ez odáig jó ötlet, hogy meleget csinál, viszont a pára
visszacsorog a tepsibe, ami nem jó.
ez ment fagyasztóba és azóta onnan van hordva, ha kell
valamihez. az
alább részletezett fűszervaj is ebbõl a satnyából készült, mégis nagyon
jó.
a terv rágásra valami olyasmi állagú szárítmány, mint az állott
gumimaci. az apró parinál nem bajlódtam vele, de a nagyobbaknál a
magokat ujjal gyorsan ki kell belõle fordítani. ha olyan, akkor a
csutkáját is célszerű kivágni. nem kell hűde alaposan. maradjon a
felezett gyümölcshús lé nélkül. a tálcára így kerülnek, majd alapos és
egyenletes sózás jön.
nemrég teljesen véletlenül akadtam kicsit túlérett,
nem-tizedmiliméterre-klón-répaszínű parira. az a fajta pari volt,
amirõl már a tálcán látni lehetett, hogy mire hazaér vele az ember,
jópár megütõdik. amúgy csarnok jobb lenti hivatásosnál volt. a
szépekbõl lett egyrészt sali, a maradék jóból a szárított, az
ütöttekbõl meg kéksajtos paris tészta rukkolával. mostanra sokat
fejlõdött a fegyverhasználatom is, az alumínium kapu elé van rakva,
fényes tálcára. a lé csurogjon le, és ne álljon pari a lében.
mivel én magában eszem, szigorúan minõségellenõrzési
céllal ezek már
elfogytak. de elmondható, hogy ez az utolsó eresztés a lényeges részét
visszaadja az eredeti etnaista cuccnak. ez azért is lényeges, mert most
lesz majd a túlérett pari szezonja, ha az ember vesz 3-4 kiló jó parit,
akkor egész évre bõven van belõle szárított (feltéve, hogy nem jár rá).
túltéve magunkat a paradicsomos témán megjegyzem, hogy a fűszervajban a
paradicsom a lényeg, és a maga állagában nehezen pótolható. a pár
milisre turmixolt pari és a nagyszemű só adja mondhatni az izgalmi
tetõpontját a vajkonzumnak. meg nyilván ugyanígy kicsiny tüzijátékozás
a fűszerek is. bazsalikom, szottyadt rozmaring (frissbõl kéne ennyi,
ebbõl több). fokhagyma.
egy 25 dekás bolti és egy 12 (?) dekás cserpes vajat már
órákkal
korábban kiraktam a pultra olvadni. mustár, a szárított pari (látszik,
azért van benne), szemes só (nyilván öli a kést kicsit, de komoly
lesz), a balhé kedvéért egy levél zsálya, zsenge kapor (omg a zsenge
kapor hihetetlenül finom), meg egy kicsi balzsamecetszósz. ehelyett
lehetne cseppnyi méz és balzsamecet/szósz, ilyen pici jó hatással van a
színre-ízre.
itt megy hozzá másfél kanál olivaolaj. mivel a két vaj
nem fér bele a
tégelybe, elõször összeaprítok mindent a harmada vajjal, majd utána
keverem bele a többibe.
itt már erre is készülök egy tál meleg vízzel.
a daráláshoz sem árt a vajat elõször felmelegíteni,
egyébként csak
pulthoz ütögetve lehet turmixolni, mert felragad. persze igény szerint
lehet olajozni is.
az óriásbögre nagyon jól alkalmas a végsõ keverésre.
érdemes pár percig
molyolni vele, hogy teljesen egyforma legyen a végeredmény.
természetesen az elegynek teljesen olvadtnak kell lennie, szükség
esetén új, melegebb víz segíthet ezt felgyorsítani. Érdemes használni a
műanyag krémes lapátot, könnyen kezelhetõvé teszi a vajat a turmix
során.
kismókusok kenyérre is kenhetik. persze az ötlet lopott,
ezt szolgálják
fel habkönnyűre szelt baguette-tel, míg egyes kapitalisták a fogások
elkészültére várnak. nyilván érdemes is valami friss ésvagy lágy
pékáruval kínálni, jobb híján cikkekre tépett császárzsömlével volt
legutóbb. nagy mókusok gombákat mártanak-kennek be vele.
|