...no nem kell olyan tragikusan venni a címet. csak
azért választottam, mert az írás apropóját az ünnep történései adják.
remélem sikerül olyan gondolatokat ébresztenem, melyek kitartanak jövõ
ilyenkorig, meg még tovább is.
az égig érõ karácsonyfa
nem (elsõdleges) célom a lelkiismeret-furdalás ébresztése a kedves
olvasóban, minden radikalitásom ellenére elfogadom, hogy az ünnepnek
meg kell adni a módját. persze minden máshoz hasonlóan módjával, a
józan ész keretei közt. a kijelentés tán kissé hipokrata színezetet kap
annak ismeretében, hogy gyermekkoromban minden évben óriás (értsd
3,4m+) karácsonyfánk volt. az idõgép most éppen nincs nálam, így jobb
híján punkzenével üvöltöm túl a látens bűntudatot.
forrás: fkf.hu
kicsit furának tartom a szokásainkat. kis ünnepeken csak kisebb kupac
döglött (aka megölt) virágot szokás a másiknak adni, nagyobb ünnepek
során viszont egész erdõnyi fát is elpusztítunk, ezzel is jelezve
mekkora hatalmas szeretet és béke uralkodik kicsiny szívünkben. nem
gondolom, hogy a fenyõk nem ellenõrzötten kerülnek kivágásra, de azt
sem hiszem, hogy mind így. úgy gondolom elég sok értékes felület is
kárba vész, ugyebár kivágáskori átlagéletkor x szükséges felület =
összes felület.
gondolom a helyzet kezelésére az erdõmérnökök fel vannak készülve, nem
szándékom a tények ismerete nélkül ítélkezni. annyit viszont biztosan
tudok, hogy kivágott erdõk tápanyagait belsõ égésű motorokkal
szállítjuk kedvtelésbõl otthonainkba, ettõl kezdve pedig nehézkes
igazolást találni ennek megalapozottságára.
belegondolva egy gyermekes családban nehéz ügy lehet a
karácsonyfa-vásárlás. gazdasszony bevallotta, hogy kiskorában õ is
irígykedett a rokonságban felállított nagy karácsonyfákra, gondolom a
Béluskának mér hozott nagyobbatt kérdést családfõként nehéz elfelejteni
a következõ évi fa méretének kiválasztásáig. mindenesetre nem vagyok
túl boldog (de meglepett se), hogy ebbõl is egymásra-licitálós
státusszimbólum lett. az egyetlen öröm az ürömben, hogy az árak miatt
relatíve kevesen engedhetik meg magunkak az álmaiknak megfelelõ
magasságú díszhordozót.
a túlélõ tűlevelű
a kert lévén az elmúlt pár évben szerencsére meg tudtuk kerülni a
vágott fa kérdéskörét, tudatosan olyan földlabdás típust vásároltunk,
melynek késõbb helye volt a kertben. igaz a legutóbbi alkalommal a
kiültetést követõen kétségessé vált a küldetés sikere, szerencsétlen
több, mint fél évig lábadozott a nem megfelelõ kezelés (hõsokk +
fagysokk) miatt. hiába, a lustaság hanyaggá tesz és nehéz erõt venni
magunkon olyan dolgok védelmében, melyeken nem látszik-hallatszik
(azonnal), ha épp szenvednek.
tapasztalataim azt mutatják, hogy az egyetlen lényeges szempont az
idõzítés. ha az ember nem az utolsó pillanatban kezdi el a várost járni
maradék után, sokkal jobb eséllyel talál az elképzelésnek megfelelõ,
kiültethetõ vagy visszaváltható példányt.
|
