a tavalyi szezon elején kezdtem a kertépítõs sorozatba,
és majd' egy éve született meg az utolsó bejegyzés. mostanra gyűlt
össze épp annyi új tapasztalat, ami megér egy következõ kört a témában.
meg különben se volt még hatodik részem.
humusz 2.0
a korábbiakban már megénekelt két edényes rendszer eddig tökéletesen
bevált, mind méretileg, mind pedig funkcionálisan. kiscica is szereti,
annyira rossz tehát nem lehet.
ismétlésképpen: két egyezõ méretű tároló került kialakításra, a jobb
oldaliba történik minden szerves hulladék gyűjtése. beláthatóan a
szezonban gyűlt kerti nyesedék teszi ki a töltelék nagy részét, de
gyűlik a kupac télen is kávézaccal és konyhai maradványokkal. az eddigi
tapasztalatok szerint az egyik komposztáló a szezon alatt nagyjából
telítõdik. persze már nyár elején úgy tűnik hamarosan betelik, de a
természet alapos munkát végez és a kupac magassága folyamatosan csökken.
az ily módon feltöltött edényzet pihen még egy telet, majd átforgatásra
kerül a másik, elsõ nekifutáskor még üres tárolóba. itt már nem kerül
bele levegõztetõ csõ, nincs is rá nagyon szükség. az ily módon
átforgatott félkész humusz megvárja a következõ tavaszt, mikoris
felhasználásra kerül.
a rendszer így beláthatóan fenntartható, hiszen tavasszal csak ki kell
üríteni az akkor már két éve érõ humuszt a második tárolóból és mehet
bele az újabb, addigra már egy éves adag. igenám, de mit csinál az
ember egy köbméter földdel? nos, ez a minõségtõl is függ. ahogy a fenti
képen látszik akadnak még komolyabb darabkák a humuszban, nem teljesen
homogén (humugén).
itt kéretik eltekinteni a fűcsomóktól, hiszen azok csak szándékos
hanyagságból kerültek bele a kupacba. mivel ugyanis a gyep
karbantartásakor minden igyekezet és trükk ellenére relatíve nagy
mennyiségű nyesedék keletkezik, ennek egy részét általában a már
félkész kupacra (és nem az éppen töltöttre) halmozom. a kiszáradó fű jó
nedvességtartó és kitűnõ cicaalom is egyben. a fenti fotón látható
kupac széthordásakor aztán nem fordítottam különösebb figyelmet a
szalmatakaróra, ment az is a levesbe.
valósak viszont a kisebb-nagyobb ágacskák és egyéb darabok. végtére is
ez is tervszerű, hiszen a korábban deklaráltaknak megfelelõen nem
használunk az aprításhoz gépi erõt. részemrõl továbbra is fenntartom
ezt az álláspontot; megkímélem magam egy maroknyi - a szecskázógép
gyártásakor véletlenül keletkezõ - széndioxidtól. gazdasszony kezébe
múltkori akciója után nem nagyon merek éles eszközöket adni, nemhogy
metszõollót brutális áttétellel. így a komolyabb metszés mellett rám
marad a darabolás is, ami nem egy nagy kedvenc de egy jó és szakember
által élezett metszõollóval elviselhetõ.
a nagyságrendileg 100nm-nyi virágoskertben termelõdõ darabolást igénylõ
növényi rész apróra (2-4 centisre) vágása évente kétszer jópár órányi
meló, amit így jellemzõen a humusz-kaloda mellett álldogálva töltök az
eszközt serényen csattoggtatva kezemben. kitűnõ alkalom azon
filozofálni, hogy szerencsés dolog-e a növények természetes növekedési
rendjébe ily módon beleavatkozni. jóhogy csak egy kupac szénvegyület,
de végtére is mi is csak azok vagyunk, legfeljebb bennünk azonosítható
a fájdalmat érzõ szerv.
visszatérve az aprítóhoz: továbbra sem igazán látom szükségét a gépi
aprításnak. gondolkodtam korábban valami technológián, amivel
normálisan lehetne a komposztot a gyepre juttatni, de szerintem csak
ipari méretű és alaposságú gépekkel darálható megfelelõ finomságúra az
alapanyag. kíváncsiság szintjén foglalkoztat a komposzt felvizezése és
szűrve kiszórása, de ez még a jövõ zenéje.
a vágáskori visszadarálás miatt nincs túl nagy pánik a gyep
tápanyag-ellátottsága miatt, jelenleg fél adagnyi hosszú kioldású
gyeptrágyát kap június-júliusra és október-novemberre kettéosztva.
természetesen a nagyobb dirib-darabok a virágoskert trágyázásánál nem
jelentenek problémát, idõvel csak bacieledel lesz azokból is. persze a
kisujjnál vastagabb ágakból gyújtós lesz, azok eleve nem kerülnek bele
a kupacba.
érdekes kérdés még a magvak témaköre. ugyebár mindenhol azt olvasni,
hogy kerüljük a gaz komposztálását, ugyanis annak érett magjait is
elvethetjük a kész matéria széthordásakor. a fenti képet látva ebben
lehet valami, ugyanis itt 5-10 centi komposzttal kevert földdel lett
feltöltve a rézsű. végiggondolva azonban nem vészes a helyzet. a gazok
magvait a szél úgyis fújja mindenfelé, ezt kivédeni nem lehet.
tekintve, hogy nincs pontos összehasonlítási alap tényszerűen
kijelenteni nem tudom, de nagyságrendileg ugyanennyi gaz volt várható
az érintett területen humusz nélkül is.
nálunk a még megműveletlen területrõl (lásd iménti kép) jelentõs
mennyiségű gaz kerül a komposztba, persze a virágoskertbõl is. ennek
mértéke egy késõbbi teljes felületi művelést feltételezve drasztikusan
csökkenni fog, és nem is lesz lehetõsége ilyen méretűre nõni, ami
kevesebb magot jelent. részemrõl továbbra is bele fogom dobálni a gazt
a kupacba, hiszen örök optimistaként hiszem, hogy csak a tápanyagok
miatt indult el egy trópusi esõerdõ keletkezése a szeméttároló körül.
nem beszélve arról, hogy két madárlátta paradicsom is kinõtt a
dzsungelben, ami a tervszerű adag késõi indítása miatt még jól jön.
természetesen a tarack továbbra is a kukában landol, ez elvi kérdés.
manpower
azoknak, akik a hosszúra nyúlt és überizgalmas komposzt-tárgyalás után
még jelen vannak jó hírrel szolgálhatok. elérkeztünk az írás fõ
attrakciójához és legújabb kedvenc háztartási gépemhez. kis
visszatekintésként elmondható, hogy mikor belekezdtünk az egész
kertcsinálásba, nem sok mindent tudtunk az egészrõl. talán az én hibám,
de mondjuk másfél évvel ezelõttig kézi fűnyíróról se hallottam. persze
ez ebben a formában nem igaz, mivel zsenge ifjúkorom némely Tom &
Jerry epizódjában már felbukkant az eszköz, valahogy mégsem esett le a
dolog.
ebbõl adódóan a korábban már részletezett, "hagyományos" elvű
fűnyírót vásároltunk,
nem kis pénzért mulcsozó és szellõztetõ funkciókkal. végtére is
mindkettõ beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de akadtak fekete
pontok. az elsõ ilyen, hogy a szellõztetõ működés közben "by design"
közvetlenül a késekre dobálja a felkapott dolgokat. a kezdetekkor még
itt-ott kavicsos vagy laza talaj gyorsan amortizálja a késeket, amik
mostanra nagyjából feladni látszanak a küzdelmet. bár megfordíthatók, a
rendszeres és nem túl szakszerű élezés mindkét oldalon annyira
elfogyasztotta a pengét, hogy a felettük lévõ x alakú hordozó
akadályozza a normális nyírást. a végeredmény erõteljes és egészséges
gyep, rettenetes tépett végekkel.
ahogy írtam nemrég kezdtem el foglalkozni a "nem-hagyományos"
fűnyírókkal is. a macskakörmök csupán azt jelzik, hogy a hazánkban
elterjedt fűnyírók nem a hengerkéses megoldást követik, amit az 1800-as
években
feltaláltak. a
hengerkés működési elve egyszerűen belátható ennek a
home videónak a
megtekintésével.
a jellemzõ kialakítástól eltérõen tehát egy henger alakú kés forog,
ennek élei pedig érintkeznek egy ellenoldali, egyenes pengével. forgás
közben a csavart pengéknek köszönhetõen egyik irányból a másikba vág,
hasonlóan az összecsukódó ollóhoz. a hengeren lévõ több kés alaposabb
vágást biztosít. a képen látható szerkezet tízezer forint környékén
vásárolható meg, ami egy elektromos fűnyíró ára. de miért is venne az
ember egy ilyet, mikor ott a jól bevált? hát a vágáskép miatt.
akik az elõzõ mondatban elhangzott "vágáskép" kapcsán nem életük igaz
beteljesülésére gondolnak, azok talán tévednek. egy jól megélezett
normál fűnyíró ugyanis legfeljebb jól vág, de szépen nem. nem várható
el, hogy egy gyorsan forgó penge normálisan elvágja a fűszálakat csupán
azok tehetetlensége és az éles perem miatt. ez a gép pedig azt teszi -
feltéve, hogy normálisan be van állítva az ellenpenge. ennek művelete
egyébként gyerekjáték, bár mióta kicsit összekoptak vásárlást követõen
én nem is küzdöttem vele (ez másfél hónap üzemet jelent eddig). hogy a
további szájtépések jobban érthetõek legyenek itt van még egy home vidi.
egy ilyen eszközzel füvet nyírni elsõre komoly melónak tűnik, végül
annyira nem nagy falat. persze fizikai értelemben vett munkavégzés van
bõven, de nem igényel emberfeletti erõt. messze nem olyan durva a
különbség, mint ahogy az elektronyos gép 1000w feletti teljesítményét
az embermotor edzés közbeni 100w-jával össszehasonlítva gondolnánk.
persze itt máshogy kell nekifutni a dolognak, de végeredményben
számomra meglepõen pozitív a tapasztalat.
ahogy látható egyszerű racsni lakik mindkét kerékben, amik egy emberes
gyorsító áttétellel forgatják a hengert. hasznos, hogy mindkét irányba
forduláskor a gyorsabb kerék sebességével pörög a henger. a
tologatás-rángatás könnyű, hiszem az egész berendezés alig nyom
valamit. emlékszem vásárlás elõtt pár órával komoly esõ esett, én meg
nem nagyon tudtam ellenállni a tesztelés hívó szavának. meglepetésemre
a semmilyenke műanyag kerekek a vizes fűben is elfogadhatóan tapadtak;
megkockáztatom, hogy megfelelõ lendülettel esõben is kivitelezhetõ a
nyírás.
persze az eszközt finom munkára tervezték, nem extrém körülményekre.
pedig az elõbbibõl nálunk kap bõven, legalábbis ami a mennyiséget
illeti. a gép a konstrukcióból adódóan nem boldogul a hengerkés
tengelyénél magasabbra nõtt gyeppel, én meg általában ehhez közeledõ
méretűvel etetem. nyírás jelenleg heti egyszer van, ennyi idõ alatt az
idei esõs nyár és a locsolás jóvoltából 7-8 centisre nõ a gyep a
következõ alkalomig. ebbe a közegbe beletolva a fűnyírót gyakorlatilag
azonnal elakad, finomabbra kell hát venni a figurát.
a jelenlegi technológia röviden, hogy az elsõ körökben a gyep kerületén
haladok. újfent örömmel konstatáltam ennek kapcsán, hogy kitűnõ ötlet
volt egy csík lapos kõvel határolni a gyepfelületet. így az elsõ körben
csak fél szélességnyi munkadarabbal találkozik a nyíró, ami pont elég a
folyamatos (bár erõltetett) haladáshoz. a szélen és egyébként mindenhol
négyszer kell elhaladni, ez tehát körönként csupán 10 centi
elõrehaladást jelent. ez elég soványka, de ahogy írtam egy heti sűrű
növekményen kell úrrá lenni. emellett, mivel visszadarálósdi van
végtére is többször kell elvágni minden szálat. a 4 centis nyesedék jó
esetben centis darabokra aprítódik mire negyedszer áthalad felette a
gép. persze ami közben behullik a megmaradó közé, annak szerencséje
van, kicsivel többször kell üríteni az õszi gyepszellõztetéskor a
gyűjtõt emiatt.
elõször tehát párszor végigmegyek körben a széleken, aztán
csigavonalban haladok a szélektõl befelé 10 centinként. persze
tökéletes kertet tervezni nehéz, a szórófejek körcikk alakú
szórásképeihez igazított felület bõven tartalmaz derékszögű fordulókat,
ezeket kis csalásokkal folyamatosan kerekíteni kell a lendület
megtartásához. a folyamatosság márpedig elsõdleges a megfelelõ
működéshez, ennek megfelelõen célszerű már a felületek tervezésénél a
lehetõ legkevesebb kiugrót, beugrót vagy más anomáliát beleálmodni a
tervbe ha ilyen masinát használna az emberfia. nekem mostanra csupán a
korábbi videón látott cseresznyefa-csemete kényszerűségbõl belógó helye
maradt az ilyenekbõl, de láthatóan ez is pont elég nyűgös. már tervbe
van véve egy kis korrekció ennek kapcsán, amivel egy kis csík
zöldségeskertet is ütök majd egy csapásra.
nem ért meglepetésként, hogy a fogás kényelmetlen, ugyanis a katalógus
szerint a széria drágább darabjait felfelé ferdített fogóval árulják.
bár eredeti formájában a 200nm-re már alkalmatlan az olcsóbbik
fogantyú, az erre tervezett workaround bevált. egy korábbi bringám
muflonokat megszégyenítõ kialakítású kormánya került felszerelésre a
szokásosnak mondható powertape-rögzítéssel. a gyakorlat azt mutatja,
hogy kizárólag a két oldalsó egyenest használom, tehát egy
hegyibringa-kormány két rövid szarvval ugyanígy megteszi.
másfél óra után nagyjából a fenti kép látható, gyönyörű szépen vágott
lesz a gyep. a géptest mögötti kis műanyaghengerek nem csak
magasságállításra jók, hanem ezek csinálják a jellegzetes, bár a képen
kissé homályos csíkokat is a fűszálak irányba fektetésével. a nyírási
irány e célból történõ váltogatásával részemrõl majd a legközelebbi EB
szervezésekor foglalkozok, akinek ez lényeges valószínűleg kénytelen
lesz gyakrabban (2-3 naponta) nyírni, hogy csaknem teljes szélességben
tudjon vágni és csíkokat csinálni. hozzáteszem a margóra, hogy nem
tartom szerencsésnek lenyomni azokat a fűszálakat, amiket következõ
körben ismét megnyírnék. ez persze kicsit sem tragikus, szerencsére
kevés hozzá a súly és túl rugalmas a fű. kimaradt az eddigiekbõl, hogy
a fűnyírás mezítlábbal történik, így - ha a kezemhez nem is - a
talpamhoz komoly mennyiségű zöld vér tapad hétrõl hétre.
végszóként csak annyit mondanék, hogy jó érzés egy kicsivel
környezetkímélõbben nyírni, mint elégetni másfél kilowattórát az
elektronyos herkentyűvel. a városi legenda szerint a benzines fűnyírók
eleve brutálisan szennyeznek, hiszen semmilyen szabályozás és
katalizátor nincsen bennük. persze mélyebbre ásva akár az is megeshet,
hogy habtestem többlet-munkavégzés miatti többlet-táplálása végtére
több co2-t erdményez, de ez onnantól egyrészt emberileg belátható
láncban termelt zöldség-gyümölcs fogyasztásban manifesztálódik,
másrészt ugye a hummerrõl is kimutatták, hogy kevesebb kibocsátással
jár a gyártása a priusnál. mindenesetre a két kezemen majdnem
megszámolható alkatrész mindenképpen ég és föld az elektromos vagy
benzines kütyük komplexitásához képest.
heti másfél óra suhogós jogging közben aztán mélázik az ember
mindenfelé. látva a végletekig egyszerű felépítést fejembe is vettem,
hogy ebbõl én biza robotfűnyírót fogok faragni. két komolyabb szervó a
kerekek fölé, egy megfelelõ tápellátás és egy útvonalkövetõ rendszer és
máris lenne két szabad kezem a sörtöt tartani a telek tetszõleges
árnyékában. az útvonalkövetést indukciós megoldással gondoltam
kivitelezni. a kereskedelmi termékek is így határolódnak be a nyírandó
felületre, bár ott csak körbe a szélen van derót. a kábelt mondjuk 5
centivel a föld alá helyezném a jelenlegi, folyamatosan követhetõ
útvonal mentén.
tekintve, hogy gyakrabban nyírna mint én, elég lenne 20 centinként
kábelt fektetni, ez dupla áthaladást biztosítana. az eszközt két
szenzor tartaná irányban, esetleg a mélység változtatásával vagy egy
másodlagos kábellel még a kanyarok és egyenesek megfelelõ sebességét is
vezérelni lehetne. az egyetlen gond a tápellátás, hiszen vagy bonyolult
csévélõ mechanizmusokat találok ki, vagy rákötök-vontatok egy
autóakkut. egyik sem az igazi, ugye a prius is az akksik elõállításánál
és újrahasznosításánál bukott a "független" szakértés szerint az
álterepjáróval (h2 vagy h3 nem is tudom) szemben. na majd meglátjuk még.
a következõ rész elkészültéig remélem megérik a paradicsom és egy
kicsit gasztrósra vehetem a figurát, napon (autóban?) szárított
gerezdekkel, friss fűszerekkel, ropogós salátával és az ezekhez
kapcsolódó egyéb nyalánkságokkal.
|
