kezdõlap | home fel | up

lapanet | blog | dzsungelthémás klub VI.


a tavalyi szezon elején kezdtem a kertépítõs sorozatba, és majd' egy éve született meg az utolsó bejegyzés. mostanra gyűlt össze épp annyi új tapasztalat, ami megér egy következõ kört a témában. meg különben se volt még hatodik részem.

humusz 2.0

a korábbiakban már megénekelt két edényes rendszer eddig tökéletesen bevált, mind méretileg, mind pedig funkcionálisan. kiscica is szereti, annyira rossz tehát nem lehet.



felügyelt érlelõdés


ismétlésképpen: két egyezõ méretű tároló került kialakításra, a jobb oldaliba történik minden szerves hulladék gyűjtése. beláthatóan a szezonban gyűlt kerti nyesedék teszi ki a töltelék nagy részét, de gyűlik a kupac télen is kávézaccal és konyhai maradványokkal. az eddigi tapasztalatok szerint az egyik komposztáló a szezon alatt nagyjából telítõdik. persze már nyár elején úgy tűnik hamarosan betelik, de a természet alapos munkát végez és a kupac magassága folyamatosan csökken.

az ily módon feltöltött edényzet pihen még egy telet, majd átforgatásra kerül a másik, elsõ nekifutáskor még üres tárolóba. itt már nem kerül bele levegõztetõ csõ, nincs is rá nagyon szükség. az ily módon átforgatott félkész humusz megvárja a következõ tavaszt, mikoris felhasználásra kerül.



vagymuk


a rendszer így beláthatóan fenntartható, hiszen tavasszal csak ki kell üríteni az akkor már két éve érõ humuszt a második tárolóból és mehet bele az újabb, addigra már egy éves adag. igenám, de mit csinál az ember egy köbméter földdel? nos, ez a minõségtõl is függ. ahogy a fenti képen látszik akadnak még komolyabb darabkák a humuszban, nem teljesen homogén (humugén).

itt kéretik eltekinteni a fűcsomóktól, hiszen azok csak szándékos hanyagságból kerültek bele a kupacba. mivel ugyanis a gyep karbantartásakor minden igyekezet és trükk ellenére relatíve nagy mennyiségű nyesedék keletkezik, ennek egy részét általában a már félkész kupacra (és nem az éppen töltöttre) halmozom. a kiszáradó fű jó nedvességtartó és kitűnõ cicaalom is egyben. a fenti fotón látható kupac széthordásakor aztán nem fordítottam különösebb figyelmet a szalmatakaróra, ment az is a levesbe.

valósak viszont a kisebb-nagyobb ágacskák és egyéb darabok. végtére is ez is tervszerű, hiszen a korábban deklaráltaknak megfelelõen nem használunk az aprításhoz gépi erõt. részemrõl továbbra is fenntartom ezt az álláspontot; megkímélem magam egy maroknyi - a szecskázógép gyártásakor véletlenül keletkezõ - széndioxidtól. gazdasszony kezébe múltkori akciója után nem nagyon merek éles eszközöket adni, nemhogy metszõollót brutális áttétellel. így a komolyabb metszés mellett rám marad a darabolás is, ami nem egy nagy kedvenc de egy jó és szakember által élezett metszõollóval elviselhetõ.

a nagyságrendileg 100nm-nyi virágoskertben termelõdõ darabolást igénylõ növényi rész apróra (2-4 centisre) vágása évente kétszer jópár órányi meló, amit így jellemzõen a humusz-kaloda mellett álldogálva töltök az eszközt serényen csattoggtatva kezemben. kitűnõ alkalom azon filozofálni, hogy szerencsés dolog-e a növények természetes növekedési rendjébe ily módon beleavatkozni. jóhogy csak egy kupac szénvegyület, de végtére is mi is csak azok vagyunk, legfeljebb bennünk azonosítható a fájdalmat érzõ szerv.

visszatérve az aprítóhoz: továbbra sem igazán látom szükségét a gépi aprításnak. gondolkodtam korábban valami technológián, amivel normálisan lehetne a komposztot a gyepre juttatni, de szerintem csak ipari méretű és alaposságú gépekkel darálható megfelelõ finomságúra az alapanyag. kíváncsiság szintjén foglalkoztat a komposzt felvizezése és szűrve kiszórása, de ez még a jövõ zenéje.

a vágáskori visszadarálás miatt nincs túl nagy pánik a gyep tápanyag-ellátottsága miatt, jelenleg fél adagnyi hosszú kioldású gyeptrágyát kap június-júliusra és október-novemberre kettéosztva. természetesen a nagyobb dirib-darabok a virágoskert trágyázásánál nem jelentenek problémát, idõvel csak bacieledel lesz azokból is. persze a kisujjnál vastagabb ágakból gyújtós lesz, azok eleve nem kerülnek bele a kupacba.



az igazi dzsungelthéma


érdekes kérdés még a magvak témaköre. ugyebár mindenhol azt olvasni, hogy kerüljük a gaz komposztálását, ugyanis annak érett magjait is elvethetjük a kész matéria széthordásakor. a fenti képet látva ebben lehet valami, ugyanis itt 5-10 centi komposzttal kevert földdel lett feltöltve a rézsű. végiggondolva azonban nem vészes a helyzet. a gazok magvait a szél úgyis fújja mindenfelé, ezt kivédeni nem lehet. tekintve, hogy nincs pontos összehasonlítási alap tényszerűen kijelenteni nem tudom, de nagyságrendileg ugyanennyi gaz volt várható az érintett területen humusz nélkül is.

nálunk a még megműveletlen területrõl (lásd iménti kép) jelentõs mennyiségű gaz kerül a komposztba, persze a virágoskertbõl is. ennek mértéke egy késõbbi teljes felületi művelést feltételezve drasztikusan csökkenni fog, és nem is lesz lehetõsége ilyen méretűre nõni, ami kevesebb magot jelent. részemrõl továbbra is bele fogom dobálni a gazt a kupacba, hiszen örök optimistaként hiszem, hogy csak a tápanyagok miatt indult el egy trópusi esõerdõ keletkezése a szeméttároló körül. nem beszélve arról, hogy két madárlátta paradicsom is kinõtt a dzsungelben, ami a tervszerű adag késõi indítása miatt még jól jön. természetesen a tarack továbbra is a kukában landol, ez elvi kérdés.

manpower

azoknak, akik a hosszúra nyúlt és überizgalmas komposzt-tárgyalás után még jelen vannak jó hírrel szolgálhatok. elérkeztünk az írás fõ attrakciójához és legújabb kedvenc háztartási gépemhez. kis visszatekintésként elmondható, hogy mikor belekezdtünk az egész kertcsinálásba, nem sok mindent tudtunk az egészrõl. talán az én hibám, de mondjuk másfél évvel ezelõttig kézi fűnyíróról se hallottam. persze ez ebben a formában nem igaz, mivel zsenge ifjúkorom némely Tom & Jerry epizódjában már felbukkant az eszköz, valahogy mégsem esett le a dolog.

ebbõl adódóan a korábban már részletezett, "hagyományos" elvű fűnyírót vásároltunk, nem kis pénzért mulcsozó és szellõztetõ funkciókkal. végtére is mindkettõ beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de akadtak fekete pontok. az elsõ ilyen, hogy a szellõztetõ működés közben "by design" közvetlenül a késekre dobálja a felkapott dolgokat. a kezdetekkor még itt-ott kavicsos vagy laza talaj gyorsan amortizálja a késeket, amik mostanra nagyjából feladni látszanak a küzdelmet. bár megfordíthatók, a rendszeres és nem túl szakszerű élezés mindkét oldalon annyira elfogyasztotta a pengét, hogy a felettük lévõ x alakú hordozó akadályozza a normális nyírást. a végeredmény erõteljes és egészséges gyep, rettenetes tépett végekkel.

ahogy írtam nemrég kezdtem el foglalkozni a "nem-hagyományos" fűnyírókkal is. a macskakörmök csupán azt jelzik, hogy a hazánkban elterjedt fűnyírók nem a hengerkéses megoldást követik, amit az 1800-as években feltaláltak. a hengerkés működési elve egyszerűen belátható ennek a home videónak a megtekintésével.



metszõolló


a jellemzõ kialakítástól eltérõen tehát egy henger alakú kés forog, ennek élei pedig érintkeznek egy ellenoldali, egyenes pengével. forgás közben a csavart pengéknek köszönhetõen egyik irányból a másikba vág, hasonlóan az összecsukódó ollóhoz. a hengeren lévõ több kés alaposabb vágást biztosít. a képen látható szerkezet tízezer forint környékén vásárolható meg, ami egy elektromos fűnyíró ára. de miért is venne az ember egy ilyet, mikor ott a jól bevált? hát a vágáskép miatt.

akik az elõzõ mondatban elhangzott "vágáskép" kapcsán nem életük igaz beteljesülésére gondolnak, azok talán tévednek. egy jól megélezett normál fűnyíró ugyanis legfeljebb jól vág, de szépen nem. nem várható el, hogy egy gyorsan forgó penge normálisan elvágja a fűszálakat csupán azok tehetetlensége és az éles perem miatt. ez a gép pedig azt teszi - feltéve, hogy normálisan be van állítva az ellenpenge. ennek művelete egyébként gyerekjáték, bár mióta kicsit összekoptak vásárlást követõen én nem is küzdöttem vele (ez másfél hónap üzemet jelent eddig). hogy a további szájtépések jobban érthetõek legyenek itt van még egy home vidi.

egy ilyen eszközzel füvet nyírni elsõre komoly melónak tűnik, végül annyira nem nagy falat. persze fizikai értelemben vett munkavégzés van bõven, de nem igényel emberfeletti erõt. messze nem olyan durva a különbség, mint ahogy az elektronyos gép 1000w feletti teljesítményét az embermotor edzés közbeni 100w-jával össszehasonlítva gondolnánk. persze itt máshogy kell nekifutni a dolognak, de végeredményben számomra meglepõen pozitív a tapasztalat.

ahogy látható egyszerű racsni lakik mindkét kerékben, amik egy emberes gyorsító áttétellel forgatják a hengert. hasznos, hogy mindkét irányba forduláskor a gyorsabb kerék sebességével pörög a henger. a tologatás-rángatás könnyű, hiszem az egész berendezés alig nyom valamit. emlékszem vásárlás elõtt pár órával komoly esõ esett, én meg nem nagyon tudtam ellenállni a tesztelés hívó szavának. meglepetésemre a semmilyenke műanyag kerekek a vizes fűben is elfogadhatóan tapadtak; megkockáztatom, hogy megfelelõ lendülettel esõben is kivitelezhetõ a nyírás.



vágáskép


persze az eszközt finom munkára tervezték, nem extrém körülményekre. pedig az elõbbibõl nálunk kap bõven, legalábbis ami a mennyiséget illeti. a gép a konstrukcióból adódóan nem boldogul a hengerkés tengelyénél magasabbra nõtt gyeppel, én meg általában ehhez közeledõ méretűvel etetem. nyírás jelenleg heti egyszer van, ennyi idõ alatt az idei esõs nyár és a locsolás jóvoltából 7-8 centisre nõ a gyep a következõ alkalomig. ebbe a közegbe beletolva a fűnyírót gyakorlatilag azonnal elakad, finomabbra kell hát venni a figurát.

a jelenlegi technológia röviden, hogy az elsõ körökben a gyep kerületén haladok. újfent örömmel konstatáltam ennek kapcsán, hogy kitűnõ ötlet volt egy csík lapos kõvel határolni a gyepfelületet. így az elsõ körben csak fél szélességnyi munkadarabbal találkozik a nyíró, ami pont elég a folyamatos (bár erõltetett) haladáshoz. a szélen és egyébként mindenhol négyszer kell elhaladni, ez tehát körönként csupán 10 centi elõrehaladást jelent. ez elég soványka, de ahogy írtam egy heti sűrű növekményen kell úrrá lenni. emellett, mivel visszadarálósdi van végtére is többször kell elvágni minden szálat. a 4 centis nyesedék jó esetben centis darabokra aprítódik mire negyedszer áthalad felette a gép. persze ami közben behullik a megmaradó közé, annak szerencséje van, kicsivel többször kell üríteni az õszi gyepszellõztetéskor a gyűjtõt emiatt.

elõször tehát párszor végigmegyek körben a széleken, aztán csigavonalban haladok a szélektõl befelé 10 centinként. persze tökéletes kertet tervezni nehéz, a szórófejek körcikk alakú szórásképeihez igazított felület bõven tartalmaz derékszögű fordulókat, ezeket kis csalásokkal folyamatosan kerekíteni kell a lendület megtartásához. a folyamatosság márpedig elsõdleges a megfelelõ működéshez, ennek megfelelõen célszerű már a felületek tervezésénél a lehetõ legkevesebb kiugrót, beugrót vagy más anomáliát beleálmodni a tervbe ha ilyen masinát használna az emberfia. nekem mostanra csupán a korábbi videón látott cseresznyefa-csemete kényszerűségbõl belógó helye maradt az ilyenekbõl, de láthatóan ez is pont elég nyűgös. már tervbe van véve egy kis korrekció ennek kapcsán, amivel egy kis csík zöldségeskertet is ütök majd egy csapásra.



gyúrunk vazze


nem ért meglepetésként, hogy a fogás kényelmetlen, ugyanis a katalógus szerint a széria drágább darabjait felfelé ferdített fogóval árulják. bár eredeti formájában a 200nm-re már alkalmatlan az olcsóbbik fogantyú, az erre tervezett workaround bevált. egy korábbi bringám muflonokat megszégyenítõ kialakítású kormánya került felszerelésre a szokásosnak mondható powertape-rögzítéssel. a gyakorlat azt mutatja, hogy kizárólag a két oldalsó egyenest használom, tehát egy hegyibringa-kormány két rövid szarvval ugyanígy megteszi.

alakul


másfél óra után nagyjából a fenti kép látható, gyönyörű szépen vágott lesz a gyep. a géptest mögötti kis műanyaghengerek nem csak magasságállításra jók, hanem ezek csinálják a jellegzetes, bár a képen kissé homályos csíkokat is a fűszálak irányba fektetésével. a nyírási irány e célból történõ váltogatásával részemrõl majd a legközelebbi EB szervezésekor foglalkozok, akinek ez lényeges valószínűleg kénytelen lesz gyakrabban (2-3 naponta) nyírni, hogy csaknem teljes szélességben tudjon vágni és csíkokat csinálni. hozzáteszem a margóra, hogy nem tartom szerencsésnek lenyomni azokat a fűszálakat, amiket következõ körben ismét megnyírnék. ez persze kicsit sem tragikus, szerencsére kevés hozzá a súly és túl rugalmas a fű. kimaradt az eddigiekbõl, hogy a fűnyírás mezítlábbal történik, így - ha a kezemhez nem is - a talpamhoz komoly mennyiségű zöld vér tapad hétrõl hétre.

végszóként csak annyit mondanék, hogy jó érzés egy kicsivel környezetkímélõbben nyírni, mint elégetni másfél kilowattórát az elektronyos herkentyűvel. a városi legenda szerint a benzines fűnyírók eleve brutálisan szennyeznek, hiszen semmilyen szabályozás és katalizátor nincsen bennük. persze mélyebbre ásva akár az is megeshet, hogy habtestem többlet-munkavégzés miatti többlet-táplálása végtére több co2-t erdményez, de ez onnantól egyrészt emberileg belátható láncban termelt zöldség-gyümölcs fogyasztásban manifesztálódik, másrészt ugye a hummerrõl is kimutatták, hogy kevesebb kibocsátással jár a gyártása a priusnál. mindenesetre a két kezemen majdnem megszámolható alkatrész mindenképpen ég és föld az elektromos vagy benzines kütyük komplexitásához képest.

heti másfél óra suhogós jogging közben aztán mélázik az ember mindenfelé. látva a végletekig egyszerű felépítést fejembe is vettem, hogy ebbõl én biza robotfűnyírót fogok faragni. két komolyabb szervó a kerekek fölé, egy megfelelõ tápellátás és egy útvonalkövetõ rendszer és máris lenne két szabad kezem a sörtöt tartani a telek tetszõleges árnyékában. az útvonalkövetést indukciós megoldással gondoltam kivitelezni. a kereskedelmi termékek is így határolódnak be a nyírandó felületre, bár ott csak körbe a szélen van derót. a kábelt mondjuk 5 centivel a föld alá helyezném a jelenlegi, folyamatosan követhetõ útvonal mentén.

tekintve, hogy gyakrabban nyírna mint én, elég lenne 20 centinként kábelt fektetni, ez dupla áthaladást biztosítana. az eszközt két szenzor tartaná irányban, esetleg a mélység változtatásával vagy egy másodlagos kábellel még a kanyarok és egyenesek megfelelõ sebességét is vezérelni lehetne. az egyetlen gond a tápellátás, hiszen vagy bonyolult csévélõ mechanizmusokat találok ki, vagy rákötök-vontatok egy autóakkut. egyik sem az igazi, ugye a prius is az akksik elõállításánál és újrahasznosításánál bukott a "független" szakértés szerint az álterepjáróval (h2 vagy h3 nem is tudom) szemben. na majd meglátjuk még.

a következõ rész elkészültéig remélem megérik a paradicsom és egy kicsit gasztrósra vehetem a figurát, napon (autóban?) szárított gerezdekkel, friss fűszerekkel, ropogós salátával és az ezekhez kapcsolódó egyéb nyalánkságokkal.