akárhogy is szeretném, a továbbiakban nem fogom tudni
tartani a szigorú kronológikus sorrendet. az egyes témaköröket
megpróbálom legalább idõrend szerint indítani, aztán lesz, ami lesz.
kõlego reloaded
a kõlegozásra kicsit visszakanyarodva... nemrég, a korábban is linkelt
kõvetõk munkamódszerét figyelve jöttem rá egy nagyon fontos dologra: a
kert szélein síkban lerakott kõcsík nagyon sokat segített egyenesre
húzni a felületet, gyakorlatilag egyfajta futósorként viselkedett.
és ha már itt tartunk beszámolok a brickfield fájdalmas apróságairól
is. az egyik rossz döntés az volt, hogy a széleken a síkhoz képest
befelé döntve kerültek lerakásra a kövek, az akkori remények szerint a
kisállatok és gazok terjedését megakadályozandó. sajnos - bár a taktika
bevált - belegondolva egyértelmű, hogy a fűnyíró a csíkra felfutva
éppen annyira emelkedik meg, hogy zavaró legyen a fű méretkülönbsége a
széleken.
sajnos a szükséges föld mennyiségével is elszámoltuk magunkat, így a
kövek belsõ széle jellemzõen 2-4 centivel volt magasabban a termõföld
síkjánál. ez pont elég volt ahhoz, hogy késõbb az összes követ újra le
kelljen raknom. ez fáj kicsit, de vigasztal, hogy az azóta a földdel
egysíkba rakott kövek a terveknek megfelelõen lehetõvé teszik a
tökéletes nyírást, valahogy így:
''az esõisten az inka, de a háromnyolcvan még inkább''
mivel a locsolórendszerekhez kábé a golffal egy szinten értek,
próbáltam óvatosan közelíteni a témához. a legfontosabb és elsõ
ránézésre legegyszerűbb résszel, a hátul található, kb. 15 x 8m-es
téglalap alakú célterülettel kezdtem.
a barkácsboltban volt gazdaságos, általam azóta sem ismert márkájú
termék és volt az általam idestova 20 éve ismert
külföldi gyártó terméke. mivel ez
utóbbi számomra elérhetõ árfekvésben leledzett nem sokat válogattam.
innentõl kezdve pedig nem tudok jobbat, mint némi reklámszaggal
folytatni az írás ezen részét, hiszen a teljes rendszer az adott
márkára épül. mivel végtére is elégedett vagyok a termékekkel, ez nem
is baj szerintem.
utólag meséltek még a cégrõl, amely
többek között védõsisakokat gyárt
piros
kombájnokhoz. az õ kínálatukat élõben még nem láttam, a
sisakokat látva feltételezem az esõztetõ rendszereik is minõségiek.
elsõ ránézésre a ragasztott csövek mondjuk kissé bonyesznak tűntek
nekem.
a fent látható eszköz és némi márkás kpe csõ jelentette az elsõ
lépéseket a magától működõ kert felé. sajnos amilyen jól néz ki,
annyira sokat szívtam vele. eddigi tapaszatalataim szerint a hivatalos
maximum locsolási távolságok elérése a gyártó termékeinél úgy általában
nem lehetséges, de lehet csak én vagyok béna. akárhogy igyekeztem, a 15
méter túl sok volt neki, a szélsõ likakból kiáramló sugarak a két
végállásban egyszerűen a doboz belsõ falának verõdtek, a végállási
pozíciókat összébb húzva meg nem locsolta ki a kertet rendesen. pánikra
végülis nem volt ok, a teljesítmény még így is
elfogadható lett
volna. a margóra azért megjegyzem még, hogy nem volt
szimpatikus a vízsugár sztratoszférát érintõ röppályája sem, ez nagyon
érzékennyé tette a széllel szemben.
voltak azonban más, komolyabb bajok is. a sok próbálgatás és
vízsugár-dobozba-folyás során a föld eléggé átnedvesedett és elkezdett
a szabályosan kiépített kavicságyba szivárogni. ez csupán azért volt
baj, mert akkoriban minden esõztetõ legalján egy víztelenítõ szelep
volt. ez egy szegecsszerű műanyagdarab, amely nyomás esetén hozzászorul
a csatlakozó belsõ falához és így hermetikusan zár. a nyomás
csökkenésekor egyszerűen leliffen és megtörténik a víztelenítés.
gyönyörű elv, kivéve ha szó szerint homok kerül a gépezetbe. ilyenkor
nyomás alatt nem zár tökéletesen a szelep és csõrepedés-szerűen elkezd
szivárogni a víz. szokás szerint utólag kaptam a tippet, hogy érdemes
geotextilbe csomagolni az egész berendezést. mostanra hála istennek a
cég kiadott egy jóval egyszerűbben szerelhetõ csõ- és
csatlakozórendszert (second edition), melyben a szórófejek alatt
egyátalán nincsen víztelenítõ szelep. ehun egy 200 típusú földönkívüli
egy ilyen csatlakozóval:
ezt egy álom szerelni, de kicsit nyugtalanít a helyi szelepek hiánya.
ha az ember elás egy hosszú csövet 20 centi mélyre, akkor az biztosan
nem lesz egyenes. ez azt jelenti, hogy feltételezhetõen marad víz a
csatlakozó körül is. idén ugyebár nem volt tél és nem tudtam teszteni,
pedig még jeget is vittem ki rá a hűtõbõl. remélem tartós és kemény
fagyokat is kiálló megoldás, ha nem azt úgyis észreveszem majd a
hatméteres vízoszlopból az elsõ tavaszi locsoláskor.
visszakanyarodva az eredeti eszközhöz: idõvel újabb látványelemmel
gazdagodott a repertoár, elkezdett halódni a fedele. szabályos
működéskor a korábbi képen a dobozban jobb oldalt látható munkahenger a
víznyomás hatására kiemelkedik és így kihajtja a fedelet. persze jön
megint a gonosz birodalmi homok, majd a fedél csúszkája és a henger
közé ékelõdve nem engedi õket egymáson elcsúszni. az eredmény egy néha
csak félig kinyíló fedél sok-sok dobozba visszacsorgó vízzel. goto
elõzõ problémakör.
ez az anomália késõbb mutálódott, így utólag el is neveztem hatch-nek
az ördögi masinát. félignyitás helyett ugyanis elkezdte ledobálni a
tetejét, gondolom a forgópontba jutott homoktól. miután ezt jobban
művelte, mint John Locke fénykorában egy maroknyi instabil dinamittal,
kezdtem feszültté válni. a kedves olvasó persze maradjon egész nyugodt,
hiszen azóta kiadták az eszköz szervízcsomagolt verzióját, melyben már
aranyos kis görgõ teljesít szolgálatot a fedél belsõ oldalán.
végül közösen feladtuk a küzdelmet. egyszer gondolt egyet és beállt a
libikókázó mechanika, és bár a cég szervize készségesen kipucolta az
akkor már jótállási idõn túli szerkezetet (még sp1 fedelet is kaptam,
hoppá) én úgy döntöttem áttérek a konzervatívabb szórófej-típusokra.
ilyen például a fenti képen éppen üzemszünetet tartó 380. szerintem az
egész brigádból ez a legértelmesebb, mindenkinek csak ajánlani tudom.
ez a legnagyobb fesztávú modell, és kényelmesen állítható működés
közben is, igazi plug and play. röviden a felépítése fentrõl (a képen
értelemszerűen balról jobbra) haladva:
a tetején van egy vastag, erõs fedél, lépés- és gyepszellõztetõ-álló
műanyagból. ezt lecsavarozva lehet hozzáférni a vezérlõpulthoz. itt van
kisfogaskeréknek álcázott csavar a szórási távolság állítására, alatta
a szintén csúszásgátló nagyfogaskerékkel egybekötve a négy választható
szórási mennyiségű fúvóka 90, 180, 270 és 360 fokokig. bár ezt még nem
mertem menet közben állitani, az alatta lévõ fekete recézett korongon
kapaszkodó két végállásjumpert annál inkább. az alant lakó kicsiny
fémrúd vezeti be az infót a titkos belsõ egységbe, hogy a fej elérte
valamelyik végállást és ideje irányt váltani. a belsõ felépítésrõl
nincsen infóm, de mivel mind 380-ból, mind pedig 200-ból van már
egy-egy döglött talán egyszer csinálok róluk kitört ábrát flexxel.
alaptartozék még a szűrõ, valamint a visszahúzórugó és a képen nem
látható házikó. ez utóbbit kell beásni a földbe és ebbe kell a korábban
szemléltetett világosszürke csatlakozót is csavarni. karbantartást
végülis nem igényel, normális minõségű víz esetén évekig elvan a szűrõ
komolyabb szennyezõdés nélkül. ha mégis kiszedné az ember, csak kicsit
elkaparja körüle a földet és kitekeri egyben az egészet a házból.
eközben kattogó hang hallatszik, ami annak a jele, hogy a gép némi
intelligenciával van felszerelve. egy önbeálló mechanika gondoskodik
ugyanis arról, hogy a gép a korábban beállítottnak megfelelõ körcikket
locsolja be, még ha a szomszéd Béluska el is tekergette unalmában.
persze amíg irányba fordul, addig vidáman locsolgatja az útjába kerülõ
dolgokat, de ez persze nem vészes.
a 200-ra nem fecsérelnék túl sok szót, igazából a 380 butított
kivitele. ez relatíve kényelmetlen, mert a bal végállást már a test
becsavarozásával meg kell határozni. ez persze kis játékot igényel,
többszöri újraindítással. ehhez képest sovány vigasz, hogy a lõtávolság
és a bal végállástól mért szög már bontás nélkül, menet közben
birizgálható. pláne kényelmetlen lehet a fix végállás, ha a szűrõ
tisztítása válik szükségessé. mivel ez a 380-hoz hasonlóan alul
található, ki kell csavarni az egész testet a házból. a karbantartás
végeztével jön a feketeleves: ember legyen a talpán, aki elsõre
megmondja, melyik a megfelelõ állás.
az esõztetõkrõl végszóként pár kis színes hír: nem próbáltam ki a
legkisebb, talán 100-as típust, így errõl nem tudok nyilatkozni. a
tartós, immáron 2 éves használatot követõen eddig egy 200-as és egy
380-as adta be a kulcsot az összesen 5 darabból, a 380-as szerintem
megbocsátható módon, miután két napon keresztül sáros vízzel etettem. a
leírás és az ezt követõ infók ellenére persze senki ne vásároljon hasra
locsolórendszert, igen alapos tervezési segédletek találhatók a
honlapon.
szép, zõd gyep
no ilyenünk még nincsen. pedig nekifutottunk párszor, komolyabb
elvárások nélkül. a barkácsbolt polcáról egy középkategóriás
fűmagkeveréket választottunk. hint gyanánt elárulom, hogy errõl a
márkáról késõbb egy amerikai félszigetet is elneveztek, szóval elég
híres. azóta is ilyet vásárolok, nem mertem eddig kockáztatni más
összetételűt. hiszen fűmagkeverékekrõl beszélünk, elvileg ezek
határozzák meg a leendõ szõnyeg tulajdonságait. voltak persze flancos
''félárnyékba'' és ''napfényre'' típusok is, ezt inkább kihagytam.
a vetés különösebb extrák nélkül zajlott le - leszámítva azt az
apróságot, hogy talán nem martunk bele elég mélyen a keményre zömített
földbe. szerintem nagy felület esetén hasznos lehet újfent egy közelben
várakozó téglát kötni a gereblyére, pihentetõbb a munka és
egyenletesebb lesz a végeredmény. a vetéshez egy műtrágyaszóró
gépecskét használtunk, ami egyébként is az alapfelszerelés részét
képezi, hiszen valamivel műtrágyázni is kell hébe-hóba. errõl most
nincs fényképem, mert mi a szomszédtól kuncsorogjuk el, ez azonban
egyre terhesebb, mégha oly szívesen adják is. eddig a boltban ilyen
elven működõt nem is láttam. egy menet közben pörgõ, bordázott tálcára
hullik a jóság, így jóval méter feletti a munkaszélesség.
nem mondhatom, hogy a vetés utáni, eddig saccra két éves idõszak alatt
sokan hasra estek a gyep láttán. nem is csoda, hiszen voltak komoly,
csaknem pótolhatatlan veszteségek. rögtön 3 hetesen kapott egy csúnya
felhõszakadást, a hátsó rész közepérõl gyakorlatilag mindent elmosott
az esõ. vitatható öröm az ürömben, hogy azóta a hátsó rész hátsó 20
centije igazi dzsungelthémás klub, oda gyűlt a sok kis mag az egyszeri
vízfolyások tetején tutajozva. igazán imádnivaló.
ezt még megspékeltem azzal, hogy a felhõszakadás vége felé hazaérve
''most jól megmentelek!'' felkiáltással elkezdtem mindenféle lapos és
széles dolgot lerakni keresztben a hátrafelé lejtõ területre, a talaj
erózióját lassítandó. ez sokat segített, mert egyrészt alaposan
megáztam, másrészt - bár ez akkor még nem látszott - sikerült itt is
aranyos csíkokat csinálni az érintett éleken szintén összegyűlt
magocskákból, kábé fél évig látszott.
utána is csak azért nem, mert diszkréten megbújt a lassan mindent
elborító gizgaz alatt. a legkülönfélébb fajok ütötték fel a fejüket a
területen, amely ekkor még csak nyomokban tartalmazott füvet és
földimogyorót. külön élmény volt látni, hogy a még vetés elõtt,
csõfektetés miatt feltúrt és visszatemetett csíkban átlagon felüli
mértékű burjánzás vette kezdetét.
elnézést az in medias res befejezésért, ennyi fért most bele. a
következõ részben mindenféle csodás szerkezetnek köszönhetõen javul a
gyephelyzet, bemutatom az elsõ generációs esõrobotot és talán kertet is
tervezünk.
|
