kezdõlap | home fel | up

lapanet | blog | dzsungelthémás klub II.


akárhogy is szeretném, a továbbiakban nem fogom tudni tartani a szigorú kronológikus sorrendet. az egyes témaköröket megpróbálom legalább idõrend szerint indítani, aztán lesz, ami lesz.

kõlego reloaded

a kõlegozásra kicsit visszakanyarodva... nemrég, a korábban is linkelt kõvetõk munkamódszerét figyelve jöttem rá egy nagyon fontos dologra: a kert szélein síkban lerakott kõcsík nagyon sokat segített egyenesre húzni a felületet, gyakorlatilag egyfajta futósorként viselkedett.

és ha már itt tartunk beszámolok a brickfield fájdalmas apróságairól is. az egyik rossz döntés az volt, hogy a széleken a síkhoz képest befelé döntve kerültek lerakásra a kövek, az akkori remények szerint a kisállatok és gazok terjedését megakadályozandó. sajnos - bár a taktika bevált - belegondolva egyértelmű, hogy a fűnyíró a csíkra felfutva éppen annyira emelkedik meg, hogy zavaró legyen a fű méretkülönbsége a széleken.

sajnos a szükséges föld mennyiségével is elszámoltuk magunkat, így a kövek belsõ széle jellemzõen 2-4 centivel volt magasabban a termõföld síkjánál. ez pont elég volt ahhoz, hogy késõbb az összes követ újra le kelljen raknom. ez fáj kicsit, de vigasztal, hogy az azóta a földdel egysíkba rakott kövek a terveknek megfelelõen lehetõvé teszik a tökéletes nyírást, valahogy így:



vágva


''az esõisten az inka, de a háromnyolcvan még inkább''

mivel a locsolórendszerekhez kábé a golffal egy szinten értek, próbáltam óvatosan közelíteni a témához. a legfontosabb és elsõ ránézésre legegyszerűbb résszel, a hátul található, kb. 15 x 8m-es téglalap alakú célterülettel kezdtem.

a barkácsboltban volt gazdaságos, általam azóta sem ismert márkájú termék és volt az általam idestova 20 éve ismert külföldi gyártó terméke. mivel ez utóbbi számomra elérhetõ árfekvésben leledzett nem sokat válogattam. innentõl kezdve pedig nem tudok jobbat, mint némi reklámszaggal folytatni az írás ezen részét, hiszen a teljes rendszer az adott márkára épül. mivel végtére is elégedett vagyok a termékekkel, ez nem is baj szerintem.

utólag meséltek még a cégrõl, amely többek között védõsisakokat gyárt piros kombájnokhoz. az õ kínálatukat élõben még nem láttam, a sisakokat látva feltételezem az esõztetõ rendszereik is minõségiek. elsõ ránézésre a ragasztott csövek mondjuk kissé bonyesznak tűntek nekem.



hatch


a fent látható eszköz és némi márkás kpe csõ jelentette az elsõ lépéseket a magától működõ kert felé. sajnos amilyen jól néz ki, annyira sokat szívtam vele. eddigi tapaszatalataim szerint a hivatalos maximum locsolási távolságok elérése a gyártó termékeinél úgy általában nem lehetséges, de lehet csak én vagyok béna. akárhogy igyekeztem, a 15 méter túl sok volt neki, a szélsõ likakból kiáramló sugarak a két végállásban egyszerűen a doboz belsõ falának verõdtek, a végállási pozíciókat összébb húzva meg nem locsolta ki a kertet rendesen. pánikra végülis nem volt ok, a teljesítmény még így is elfogadható lett volna. a margóra azért megjegyzem még, hogy nem volt szimpatikus a vízsugár sztratoszférát érintõ röppályája sem, ez nagyon érzékennyé tette a széllel szemben.

voltak azonban más, komolyabb bajok is. a sok próbálgatás és vízsugár-dobozba-folyás során a föld eléggé átnedvesedett és elkezdett a szabályosan kiépített kavicságyba szivárogni. ez csupán azért volt baj, mert akkoriban minden esõztetõ legalján egy víztelenítõ szelep volt. ez egy szegecsszerű műanyagdarab, amely nyomás esetén hozzászorul a csatlakozó belsõ falához és így hermetikusan zár. a nyomás csökkenésekor egyszerűen leliffen és megtörténik a víztelenítés.

gyönyörű elv, kivéve ha szó szerint homok kerül a gépezetbe. ilyenkor nyomás alatt nem zár tökéletesen a szelep és csõrepedés-szerűen elkezd szivárogni a víz. szokás szerint utólag kaptam a tippet, hogy érdemes geotextilbe csomagolni az egész berendezést. mostanra hála istennek a cég kiadott egy jóval egyszerűbben szerelhetõ csõ- és csatlakozórendszert (second edition), melyben a szórófejek alatt egyátalán nincsen víztelenítõ szelep. ehun egy 200 típusú földönkívüli egy ilyen csatlakozóval:



kéccáz


ezt egy álom szerelni, de kicsit nyugtalanít a helyi szelepek hiánya. ha az ember elás egy hosszú csövet 20 centi mélyre, akkor az biztosan nem lesz egyenes. ez azt jelenti, hogy feltételezhetõen marad víz a csatlakozó körül is. idén ugyebár nem volt tél és nem tudtam teszteni, pedig még jeget is vittem ki rá a hűtõbõl. remélem tartós és kemény fagyokat is kiálló megoldás, ha nem azt úgyis észreveszem majd a hatméteres vízoszlopból az elsõ tavaszi locsoláskor.

visszakanyarodva az eredeti eszközhöz: idõvel újabb látványelemmel gazdagodott a repertoár, elkezdett halódni a fedele. szabályos működéskor a korábbi képen a dobozban jobb oldalt látható munkahenger a víznyomás hatására kiemelkedik és így kihajtja a fedelet. persze jön megint a gonosz birodalmi homok, majd a fedél csúszkája és a henger közé ékelõdve nem engedi õket egymáson elcsúszni. az eredmény egy néha csak félig kinyíló fedél sok-sok dobozba visszacsorgó vízzel. goto elõzõ problémakör.

ez az anomália késõbb mutálódott, így utólag el is neveztem hatch-nek az ördögi masinát. félignyitás helyett ugyanis elkezdte ledobálni a tetejét, gondolom a forgópontba jutott homoktól. miután ezt jobban művelte, mint John Locke fénykorában egy maroknyi instabil dinamittal, kezdtem feszültté válni. a kedves olvasó persze maradjon egész nyugodt, hiszen azóta kiadták az eszköz szervízcsomagolt verzióját, melyben már aranyos kis görgõ teljesít szolgálatot a fedél belsõ oldalán.

végül közösen feladtuk a küzdelmet. egyszer gondolt egyet és beállt a libikókázó mechanika, és bár a cég szervize készségesen kipucolta az akkor már jótállási idõn túli szerkezetet (még sp1 fedelet is kaptam, hoppá) én úgy döntöttem áttérek a konzervatívabb szórófej-típusokra.



háromnyóccan


ilyen például a fenti képen éppen üzemszünetet tartó 380. szerintem az egész brigádból ez a legértelmesebb, mindenkinek csak ajánlani tudom. ez a legnagyobb fesztávú modell, és kényelmesen állítható működés közben is, igazi plug and play. röviden a felépítése fentrõl (a képen értelemszerűen balról jobbra) haladva:

a tetején van egy vastag, erõs fedél, lépés- és gyepszellõztetõ-álló műanyagból. ezt lecsavarozva lehet hozzáférni a vezérlõpulthoz. itt van kisfogaskeréknek álcázott csavar a szórási távolság állítására, alatta a szintén csúszásgátló nagyfogaskerékkel egybekötve a négy választható szórási mennyiségű fúvóka 90, 180, 270 és 360 fokokig. bár ezt még nem mertem menet közben állitani, az alatta lévõ fekete recézett korongon kapaszkodó két végállásjumpert annál inkább. az alant lakó kicsiny fémrúd vezeti be az infót a titkos belsõ egységbe, hogy a fej elérte valamelyik végállást és ideje irányt váltani. a belsõ felépítésrõl nincsen infóm, de mivel mind 380-ból, mind pedig 200-ból van már egy-egy döglött talán egyszer csinálok róluk kitört ábrát flexxel.



elegant


alaptartozék még a szűrõ, valamint a visszahúzórugó és a képen nem látható házikó. ez utóbbit kell beásni a földbe és ebbe kell a korábban szemléltetett világosszürke csatlakozót is csavarni. karbantartást végülis nem igényel, normális minõségű víz esetén évekig elvan a szűrõ komolyabb szennyezõdés nélkül. ha mégis kiszedné az ember, csak kicsit elkaparja körüle a földet és kitekeri egyben az egészet a házból. eközben kattogó hang hallatszik, ami annak a jele, hogy a gép némi intelligenciával van felszerelve. egy önbeálló mechanika gondoskodik ugyanis arról, hogy a gép a korábban beállítottnak megfelelõ körcikket locsolja be, még ha a szomszéd Béluska el is tekergette unalmában. persze amíg irányba fordul, addig vidáman locsolgatja az útjába kerülõ dolgokat, de ez persze nem vészes.

a 200-ra nem fecsérelnék túl sok szót, igazából a 380 butított kivitele. ez relatíve kényelmetlen, mert a bal végállást már a test becsavarozásával meg kell határozni. ez persze kis játékot igényel, többszöri újraindítással. ehhez képest sovány vigasz, hogy a lõtávolság és a bal végállástól mért szög már bontás nélkül, menet közben birizgálható. pláne kényelmetlen lehet a fix végállás, ha a szűrõ tisztítása válik szükségessé. mivel ez a 380-hoz hasonlóan alul található, ki kell csavarni az egész testet a házból. a karbantartás végeztével jön a feketeleves: ember legyen a talpán, aki elsõre megmondja, melyik a megfelelõ állás.



kéccáz
műx


az esõztetõkrõl végszóként pár kis színes hír: nem próbáltam ki a legkisebb, talán 100-as típust, így errõl nem tudok nyilatkozni. a tartós, immáron 2 éves használatot követõen eddig egy 200-as és egy 380-as adta be a kulcsot az összesen 5 darabból, a 380-as szerintem megbocsátható módon, miután két napon keresztül sáros vízzel etettem. a leírás és az ezt követõ infók ellenére persze senki ne vásároljon hasra locsolórendszert, igen alapos tervezési segédletek találhatók a honlapon.

szép, zõd gyep

no ilyenünk még nincsen. pedig nekifutottunk párszor, komolyabb elvárások nélkül. a barkácsbolt polcáról egy középkategóriás fűmagkeveréket választottunk. hint gyanánt elárulom, hogy errõl a márkáról késõbb egy amerikai félszigetet is elneveztek, szóval elég híres. azóta is ilyet vásárolok, nem mertem eddig kockáztatni más összetételűt. hiszen fűmagkeverékekrõl beszélünk, elvileg ezek határozzák meg a leendõ szõnyeg tulajdonságait. voltak persze flancos ''félárnyékba'' és ''napfényre'' típusok is, ezt inkább kihagytam.

a vetés különösebb extrák nélkül zajlott le - leszámítva azt az apróságot, hogy talán nem martunk bele elég mélyen a keményre zömített földbe. szerintem nagy felület esetén hasznos lehet újfent egy közelben várakozó téglát kötni a gereblyére, pihentetõbb a munka és egyenletesebb lesz a végeredmény. a vetéshez egy műtrágyaszóró gépecskét használtunk, ami egyébként is az alapfelszerelés részét képezi, hiszen valamivel műtrágyázni is kell hébe-hóba. errõl most nincs fényképem, mert mi a szomszédtól kuncsorogjuk el, ez azonban egyre terhesebb, mégha oly szívesen adják is. eddig a boltban ilyen elven működõt nem is láttam. egy menet közben pörgõ, bordázott tálcára hullik a jóság, így jóval méter feletti a munkaszélesség.

nem mondhatom, hogy a vetés utáni, eddig saccra két éves idõszak alatt sokan hasra estek a gyep láttán. nem is csoda, hiszen voltak komoly, csaknem pótolhatatlan veszteségek. rögtön 3 hetesen kapott egy csúnya felhõszakadást, a hátsó rész közepérõl gyakorlatilag mindent elmosott az esõ. vitatható öröm az ürömben, hogy azóta a hátsó rész hátsó 20 centije igazi dzsungelthémás klub, oda gyűlt a sok kis mag az egyszeri vízfolyások tetején tutajozva. igazán imádnivaló.

ezt még megspékeltem azzal, hogy a felhõszakadás vége felé hazaérve ''most jól megmentelek!'' felkiáltással elkezdtem mindenféle lapos és széles dolgot lerakni keresztben a hátrafelé lejtõ területre, a talaj erózióját lassítandó. ez sokat segített, mert egyrészt alaposan megáztam, másrészt - bár ez akkor még nem látszott - sikerült itt is aranyos csíkokat csinálni az érintett éleken szintén összegyűlt magocskákból, kábé fél évig látszott.

utána is csak azért nem, mert diszkréten megbújt a lassan mindent elborító gizgaz alatt. a legkülönfélébb fajok ütötték fel a fejüket a területen, amely ekkor még csak nyomokban tartalmazott füvet és földimogyorót. külön élmény volt látni, hogy a még vetés elõtt, csõfektetés miatt feltúrt és visszatemetett csíkban átlagon felüli mértékű burjánzás vette kezdetét.



csõrejtõ


elnézést az in medias res befejezésért, ennyi fért most bele. a következõ részben mindenféle csodás szerkezetnek köszönhetõen javul a gyephelyzet, bemutatom az elsõ generációs esõrobotot és talán kertet is tervezünk.