|
kicsit rendhagyó lesz ez a bejegyzés, de tárgya a
takarékosság és minimalizmus jegyében fogant egy messzi-messzi kínai
gyár egyik robosztus öntõgépének izzó lávaként fortyogó műanyagjából. a
rövid történet ott kezdõdött, hogy az ebayen a legkisebb pendrive után
kutattam. a kritériumok egyszerűek voltak:
1. sd kártyás legyen - ezt úgy gondolom nem kell magyarázni. egy jó
kártya úgyis tud usb-hez hasonló sebességet, telefonokból az sd kártya
meg szintén kivehetõ-berakható-használható. mivel nincs usb 3-am az
emiatti izgulás nem érint.
2. a lehetõ legkisebb legyen. ezt nem feltétlenül szó szerint kell
érteni, ugyanis az amúgy szintén kínosan takarékosan tartott kulccsomón
fog lakni.
ez ugye azt jelenti, hogy méretileg szóba jöhetne a kulcs
alakú is. ha lenne sd kártyás, de nincsen sehol. úgy általában, a cégek
még mindig azt hiszik, hogy az öngyújtónyi pendrive valamiféle jóság,
még klasszikusból is nehéz minit találni (pár üdítõ kivételtõl
eltekintve).
3. a kicsinység mellett a tartósság is fontos volt, de a műanyagcérna
típusú lógatón és a 2 nap alatt eltörõs gyengített műanyagfülecskén túl
ritkán tapogatóznak a gyártók.
a téma alapos körbejárása és korábbi tapasztalatok alapján végül eme termék
mellett tettem le a voksom (nem itt vettem, csak linkeltem egy boltot).
a tervezése és a fémházas kivitel már bizonyított, a fül
is erõs és az egész nagyon lapos is. van hasonló sandiskben,
de
a
műanyagcsodákat inkább hanyagolom.
oké, én máshol vettem a korábban linkeltnél jóárasítottabban (kártya
nélkül), szóval egybõl rendeltem több darabot. két olcsó kínai
hamisítvány statisztikailag nagyobb rendelkezésre állást csinál, mint
akármelyik szupertermékbõl egyetlen. mivel egy ilyet hordtam már jópár
hónapon keresztül a kulccsomón, tisztában voltam a gyengeségeivel, és
hogy azokat hogyan lehet orvosolni.
az elsõ ilyen gyengeség, hogy az érintkezõk szabadon vannak. ettõl
függetlenül nagyon jól bírják, a mostani adaptert a kulcsok között
hordtam saccra fél évig, és a fekete festék teljeskörű lekopása
ellenére a csatlakozók köszönik szépen. jobb azonban szárazon tartani a
vészhelyzeti operációs rendszereket, így elõször is megfogtam egy jó bõ
fekete zsugorcsövet. levágtam nagyjából fél centivel hosszabbra a
kütyünél, majd a két oldalt felváltva óvatosan rámelegítettem. a
zsugorcsõ nagyon nagy volt, nagyjából a duplája a szélessége az
adapternek.
ahogy látszik úgy történt a rámelegítés, hogy lefelé mondjuk 1mm-t
lógjon ki a kütyü, felette pedig szűküljön össze annyira, hogy ne essen
le róla. fontos persze, hogy ne feszüljön rá se.
mivel a gyári cérna hosszú is meg vékonyka is volt, úgy döntöttem
inkább visszafűzöm a kis karikára, majd az így duplázott zsinór lett
erõszakkal áthurkolva. itt fontos a jó sorrend, elõször meg kell
találni az elfelezett zsinór felezõponját, miközben a karika lefelé van
húzva. csak így lesz egyenletes a terhelés a 4 ágon. amint látható a
dupla kötés jól védi a kártyát a kieséstõl, de még nem zavar annyira,
hogy jelentõsen akadályozza a kártyacserét (ha az irányra figyel az
ember).
ezen a pendriveon amúgy tényleg a vészhelyzeti (linux...) os-ek laknak.
nem merem senkinek sem ajánlani a multisystem nevű appot, mert nálam
csinált érdekes dolgokat, mindenesetre egy tesztgépen végül sikerült
összerakni vele egy boot menüt a következõkkel:
ubuntu 10.04 (ez 4gb perzisztens tárral - egy ilyen os lehet a
multisystem megoldásban)
ubuntu 12.04 live
dban (dd lustaságibúl)
backtrack
szerintem érdemes némi idõt rászánni a dologra, és akkor mindig ott van
az embernél egy ilyen kis mütyür ami szinte bármin elindul. a
teljesítmény kapcsán annyit tudok mondani, hogy tizenvalahány mb/s
megvolt, szerintem nem az adapter a szűk keresztmetszet usb 2-n.
|
