kezdõlap | home

lapanet | blog | maroknyi I. - egy maroknyi vezérelv


tudom hogy kevesek fogják pont ezt az utat járni. eme út járásának pedig fontos eleme a pontosan eme út járása, hogy a mindenféle szinergiák végül felülmúlják az egyébként néhol riasztónak ható kompromisszumokat és költségeket. azért ragadtam mégis tollat, mert látom hogy az általam megvalósított rendszer jól működik, és sok, önmagában is hasznos megoldást tartalmaz. fontos szempont volt, hogy szabad szoftvert használtam, és ildomosnak tartom, hogy az ezekre épülõ értékeket megosztva tovább növeljem a mindenki boldogságát és a világbékét.

de nem csak a világbéke fontos, hanem a jegesmedvék is. persze, nyugati ember vagyok, bűnlajstromom az égig ér. még akkor sem tudnám jóvá tenni a bolygónak eddig okozott károkat, ha mostantól megszűnnék létezni. hatalmas ellentmondás, nem is szívesen fogja fel az emberek nagy része saját tragédiáját. mégis azt mondom megteszem amit lehet, próbálom a családom életét kevesebbõl megoldani.

részemrõl hiszem hogy az erõforrásokat józan ésszel kihasználva és (látens) igényeim drasztikus megvágásával jobb ember lehetek. belém lehet kötni, hogy kocsival járok, rajongok a marhasültért és biztos ettem már delfint is tonhalkonzervben. legdurvább sztori: egész jegesmedve-családokat irtottam ki gombnyomás(ok)ra, mire felnõttem a 3 x 100w izzó fényénél és a villanykályha melegénél egy szigeteletlen hatalmas házban.

a feloldozást azzal próbálom elnyerni, hogy saját tegnapi magamhoz képest ma megpróbálok jobb lenni, az erõforrásokat hatékonyabban használni. ez egy nagyon fontos alapelv, tényleg azt próbálom nézni-számolgatni, hogy a lehetõ legkevesebb energiával (legyen az üzemanyag, vagy termék) biztosítsam a család relatív jólétét. aki nálam is kevesebbõl oldja meg, arra próbálok jó példaként, inspirációként tekinteni. hogy ezzel megmentem-e a bolygót? talán sikerül, talán nem. igyekszem úgy intézni, hogy rajtam ne múljon. ez az irány szülõként sokkal tisztábban látszik egyébként.

fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy az eredményességet magamhoz mérem, és mindenki másnak is csak magához szabad mérnie. nem kerékpáros-albérlet-egyetemista vagyok, nem is értelmezhetõ számomra az összehasonlítás. õk is a tegnapi saját magukhoz mérjék saját hatásfok-változásukat, ne az enyémhez. ugyanennek a gyakran (szándékosan) nem értelmezett elvnek a másik megnyivánulása, hogy "a többiek se csinálják, én egyedül úgyse számítok". mindkettõ a személyes felelõsség másra hárítása.

hosszú magyarázatok rövidre zárásaként megjegyzem, hogy nem konkrétan az északi sark a bajom. azt sem tartom kizártnak, hogy a klíma egyébként is felmelegedõben van. viszont logikusan belegondolva mi erre az egyébként is bekövetkezõ folyamatra erõteljes hatást gyakorlunk. hogy a legnyilvánvalóbb példát hozzam elégettünk 100 év alatt annyi üzemanyagot, amit a nap több tíz- vagy százezer év alatt termelt le. hatalmas energia lett lekötve. mindebbõl egy pillanat alatt co2-t csinálunk, a teljes melegét meg nochdazu beleeresztjük a légkörbe.

nekem ne akarja elmesélni egy szkeptikus sem, hogy ennek nem lesz semmilyen hatása az egész rendszerre. és akkor innentõl teljesen mindegy van-e természetes felmelegedés, mi minden bizonnyal plusz amplitúdót viszünk bele az esetleges klímaváltozásba. a plusz amplitúdó nyilván szélsõségesebb helyzeteket jelent, amire egyébként sincs felkészülve a nyugati világ. logikus tehát a saját amplitúdó-növelõ hatásunkat minimalizálni, minden egyéb körülménytõl függetlenül.

van azonban egy másik indíttatás, ami ugyanerre mutat: nem hiszek abban, hogy a technika (az elõremenekülés) biztosan meg fogja tudni oldani az elõttünk tornyosuló bajokat, erre a jelenlegi rendszereink szimplán alkalmatlanok, nem is céljuk. ha pedig végignézek saját életemen azt látom, hogy a rendszer nyújtotta szolgáltatások nélkül nemhogy nem megyek sokra, de gyakorlatilag rövid úton éhen halok. ha az elõzõ gondolatmenetet egyfajta hosszú távú üzembiztonsági igénynek tekintem, akkor ez megfeleltethetõ egy rövidebb, mondjuk középtávú kritériumnak.

logikus a kérdés: örökérvényű, megingathatatlan-e az ellátási rendszer? kell-e tartanom attól, hogy a szolgáltatások akár csak átmenetileg, de az életemet jelentõsen befolyásoló ideig zavarokat szenvednek? ennek a matematikai esélye elvitathatatlan. hogy a legnyilvánvalóbb kockázatokat említsem: peak oil, klímazavarok, gazdasági problémák. eme lehetséges kilátások megalapozottságával legfeljebb az vitatkozik, aki még nem tájékozódott alaposan a témában. oké, de józanul belegondolva akkor is kevés valószínűséget tulajdonítunk annak, hogy ezek a folyamatok annyira eszkalálódnak, hogy komoly hatással legyenek ránk.

maradjunk annyiban, hogy mondjuk hasra ütve 1% az esélye annak, hogy az elkövetkezõ két évtizedben súlyos zavarok lesznek az ellátásban. ez számomra olyasmi, mint hogy "1%" az esélye egy komoly közlekedési balesetnek. ha megtörténik, akkor ott és akkor már nem lesz lehetõség kezelni. a példánál maradva jobbat nem tudok tehát, minthogy a lehetõségeimhez mérten megveszem a legbiztonságosabb (vagy annak vélt) autót. az életre lefordítva ezt: szükségesnek tartok egy b tervet a szolgáltatások legalább minimális szintű ellátására ha az elsõdleges, közösségi rendszerek kiesnek. a redundancia jobb, mint a garancia.

erre az elvre többször fogok hivatkozni a továbbiakban, és e tekintetben nem ismerek viccet meg félrerakom az ökolábnyom-csökkentést is, ha szükséges. belátható, hogy a b tervtõl szigorúan véve az életem teszem függõvé, azaz a b tervnek működnie kell. nyilvánvaló, hogy a b terv végleges formájában egyenlõ az autonómia megvalósításával. ez a logika nagyon szerteágazó feladatokat jelent, ezek egy része sok munkába és pénzbe kerül. talán elsõre nem látható tisztán, hogy az autonómia megdöbbentõen korlátozott erõforrásokat jelent. szigorúan nézve csak az van, amit mi magunknak képesek vagyunk fenntartható módon megtermelni. ezt hívják a szkeptikusok kõkorszaki szakinak vagy minek.

a jó hír, hogy ha a b terv egyes szolgáltatásai jól működnek, akkor a közösségi rendszerek lefokozhatók másodlagos státuszba. további következtetés, hogy az autonómia automatikusan megmenti a jegesmedvéket is, mivel drasztikus takarékossággal kell járjon. a rossz hír az, hogy önfenntartóvá válni szinte lehetetlen kihívás egy nyugati léthez szokott családnak. a feladat magnitúdójának szemléltetésére kedves ismerõsömet idézném, aki az évek alatt e téren elért eredményeimet sommásan úgy foglalta össze, hogy "ha beborul a rendszer, a lapáék két héttel késõbb halnak éhen".

a cikksorozatban tárgyalt rendszer alapjait ezek az elvek képezik, a leírásban a kelleténél talán többször is fogok a fent megfogalmazott hitvallás jellegű deklarációkra hivatkozni. a hozzáállásommal vitatkozni lehet, nem vagyok tévedhetetlen. a megoldások viszont minden esetben arra a vegytiszta logikára épülnek, hogy kevesebb erõforrás (nem pénz) felhasználával próbálok egy adott igényt kielégíteni, vagy szolgáltatási színvonalat biztosítani. a logikával nehéz vitatkozni, a fenti lépések ismerete pedig szükséges a rendszer hasznosságának illetve eredményességének megfelelõ megértéséhez.

a vegytiszta logika szükségszerűen azt is jelenti, hogy a rendszer kialakításakor nem a vérzöld vagy ellenzöld propaganda sugallata alapján / ellenében dolgoztam, hanem inkább a négyjegyű függvénytáblázat meg a számológép volt az irányadó. a módszertan szempontjából fontos megemlíteni, hogy elsõsorban logisztikus vagyok, próbálom a szűken értelmezett feladaton túl meglátni és kihasználni a tágabb összefüggéseket. ennek eredményeképp a cikksorozat csapongó lesz. a legnagyobb kihívást pont az fogja jelenteni, hogy megmutassam azokat a felismeréseket, amik mentén az evolúció eddig zajlott. ennek kényszerű része a tán kellemetlenül soknak ható magyarázat és vargabetű.